Búcsúzik Czakó Dénes!

Megyei játékvezetés

2020-12-28 15:07:40
Baranya | Czakó Dénes |

Czakó Dénes - forrás:
Forrás: - Czakó Dénes

Hetek óta nyílt titok, hogy Czakó Dénes nem folytatja, nem folytathatja a baranyai játékvezetői bizottság elnökeként. Megerősített információk szerint ezt a tényt már be is jelentette Puhl Sándornak, aki igazán nem sajnálkozott a váltás miatt.

Az elmúlt 20 évben Czakó uralta a baranyai játékvezetést, az elmúlt tíz évben kiskirályként viselkedett, ezzel elvágva minden baráti szálat kollégáival.

Weboldalunk megszerezte Czakó Dénes búcsúírását, amit a játékvezetőknek szán, szánhatna!

 

„Tisztelt baranyai játékvezetők!

Eljött ez az idő is, 1990-es évek végétől meghatározó szereplője voltam a baranyai játékvezetésnek. Kezdetben küldőként ismerhettetek meg, de akkor még működtem játékvezetőként is. Együtt jártam veletek a meccsekre, együtt iszogattunk a lefújás után. Értékeltük a rendszert, jobbító szándékkal dolgoztunk, együtt, közösen a baranyai játékvezetésért.

Felkaroltam a fiatalokat, hiszen sokszor magam mellé vettem meccsekre feltörekvő ifjúkat, hogy beleszagoljanak a megye I-es légkörbe, vagy akár az NB. III-ba is. Sokakkal kötöttem barátságot, mert azt hittem a mérkőzésen kívül is a magánéletben jóban kell lenni. Elvitathatatlan, hogy sokat adtam nekik és sokat is kaptam tőlük.

Azonban később valami megváltozott. Futó Gyula bácsi helyett akkor egy korábbi, pár meccses élvonalbeli bíró lett a megyei elnök. Senki sem fogadta el, köztük én sem. Azon dolgoztunk, hogy megbuktassuk, ami sikerült is.

Ekkor már éreztem, hogy ami mindig is a célom volt, elnök akarok lenni! Igaz, ehhez még idő kellet, mert fel kellett építenem magam körül azt a kört, akik támogatnak. Jött Bata Laci, mint ideiglenes elnök, majd kinevezték Ábrahám Attilát. Dolgoztam velük, csináltam a küldéseket, amihez értek.

Elkezdtem az elnöki karrieremet építeni. Még több fiatalt állítottam magam köré. Elmentem utánpótlás meccsükre, kérdezgettem őket mi lenne a jó és titokban jobb küldéseket adtam nekik, hogy támogassanak, lássák azt, hogy Dénes mennyire korrekt velük és támogatja az előremenetelüket.

Eljött az én időm! Ábrahámot eltávolították az elnöki pozícióból. Azt beszéltük meg, hogy majd én elvállalom, hogy nehogy más jöjjön. Ekkor már 2009-et írtunk! Úgy véltem erős vagyok és megcsinálom, nem kell ide Csibe, Görög és senki! Erős kezű elnök leszek és az lesz, amit én akarok.

Így is lett, megváltoztam! Kezdetben még jó fej elnök voltam, hiszen előkészített döntéseket hozott az elnökség, minden szakmai alapon történt. Gyorsan kinőttem ezt, nem akartam, hogy más is belszóljon. Élet halál ura akartam lenni.

Sajnos volt, hogy behívtam az irodámba játékvezetőket és mindenféle dolgot el akartam nekik adni, mert üzletet láttam benne. Akkor jónak találtam, most már tudom, hibáztam. Folyamatosan kérkedtem mennyi pénzem van és hogy mennyit járok wellnessezni. Hátam mögött csak mindenki wellness királynak hívott, tényleg szánalmas voltam az kell mondani. Volt akit saját vállalkozásomban foglalkoztattam csak azért, hogy mellettem álljon.

Pár barátom sokáig kiállt mellettem, volt akivel együtt nyaraltunk, másokkal együtt fözöcskéztünk, kártyáztunk.

Évek alatt mindenki elkopott mellőlem? Miért? Tehetitek fel a kérdést, kedves kollégák. Azért, mert kiskirályoskodtam, azt hittem elnökként mindent megtehetek. Emlékszem, elnökségi tagokkal úgy beszéltem, hogy a lábamat feltettem az asztalra, lenéztem őket. Nem partnernek, hanem alárendelt szolgának tekintettem őket. A jó javaslatokat nem fogadtam meg, ha nem tőlem jött.

Eljutottam sajnos odáig, hogy elmartam mindenkit magamtól. Nincsenek már közös nyaralások, főzések és a pénteki kártyapartik. Miattam, nehéz ezt beismerni, de megszédített a hatalom. Erre 12 év királyoskodás után kellett rájönnöm.

Szánalmas alak voltam, amikor felhívtam a játékvezetőket, hogy ki mit lájkol vagy ki kivel mit beszélt. Akkor jónak találtam, hiszen mégis csak én voltam a király!

Hibáztam akkor is, amikor folyamatosan eltitkoltam a játékvezetői alapítvány pénzügyeit, a kifizetéseket és a többi kérdésre sem választoltam. Hogy bízhattak bennem a játékvezetők?

Sajnálom, hogy 12 év elnökség után nem sokat tudok felmutatni. Egy morálisan szétvert megyét hagyok magam mögött.

Még az utolsó időszakban is félre vezettem mindenkit. Azt a látszatot akartam kelteni, hogy elnök maradok. Nyár óta tudom, hogy nekem leáldozott. A megyei igazgató és a játékvezetők sem velem képzelik el a jövőt. Az összeelnöki értekezleten is úgy viselkedtem, mintha maradnék, a monitor túl oldalán már mindenki tudta, hogy „kirúgtak”, csak nem mertem bevallani.

 

Bízom benne, hogy az utódjaim tanulnak a hibáimból és nem követik a czakói vonalat, mert az káros.

Most megpihenek, hogy újult erővel térjen vissza az a Dénes, aki voltam..

 

Sajnálom, hogy így elrontottam és ilyenné váltam!

Sok sikert az új elnökségnek!

 

Maradok tisztelettel"

 

A fenti levél egy fikció! Amennyiben hasonlóságot találsz a valóság között, az lehet, hogy nem csak a véletlen műve.


H & Ant.

Hozzászólások: